Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez


…mint az az indián, akit vándorútja közben felvesz egy autós, hogy gyorsabban célba érjen. Amikor megérkeznek, az indin kiszáll, megköszöni a fuvart, majd leül az árok szélére, és nem mozdul.
– Mire vársz? – kérdi a sofőr.
– Várom, hogy utolérjen a lelkem! – feleli az indián.

Nem volt rossz. Sőt. Kifejezetten igényesnek és szórakoztatónak éreztem. Mégis. Valami hiányzott. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi. Pedig sokat gondolkoztam rajta és nagyon zavar. Hiszen a maga kategóriájában nehezen lehetne találni jobbat.
 
Korrekt az első rész. Érdekes, a körülményekhez és steril környezethez képest nagyon jó, gyakorlati példák, helyzetek. Remek kis listával zárul, csupa szerethető és hasznos meséskönyvekkel. ... és Tündérbogyó meséit is nagyon hamar megszereti az olvasó. 

A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a „kényes” nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is – a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.
Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések – és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket – és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.

Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában.
A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Nagy kedvvel folytattam Lilla és Tündérbogyó történetét, akik számos újabb kaland során fedezik fel a külső és belső világot.

A fülszöveg tökéletes. Nem túloz, nem beszél mellé. Mindent megkap az olvasó, amit vár, amit ígérnek neki. Talán nem a kellő pillanatban találtunk egymásra és ez okozza azt a pici hiányt. Ettől függetlenül azért nagyon szerettem.

Az elindulás a saját komfortzónánkból való kimozdulást jelenti, a hamuban sült pogácsa az erőforrásainkat, a sárkányok a saját félelmeinket, szorongásainkat, amelyeket meg kell szelídítenünk, a segítőtársak a társas kapcsolati hálónkat, a királylány megtalálása a saját jobbik énrészünk felfedezését, az elérendő cél pedig az önmegvalósításunkat.