2015. december 20., vasárnap

Várólista csökkentése 2016

Negyedik tudatos, tervezett és igazán jól átgondolt várólista csökkentésem lesz. Talán egy kicsit merészebb, mint az eddigiek. Több okból is. 
Igen, bizonyos esetben, ami a könyveket illeti erősen sznob tudok lenni és sajnos, vagy nem ( ez majd jövő ilyenkor kiderül...), de épp a lista összeállításakor tört felszínre nem éppen lazábbik énem. 
Az alap listán olyan könyvek vannak, amiket illik elolvasni (igen, én így akadtam rá Monte Cristora is... ez azért kellő bátorságot nyújtó faktor volt, amikor a következő évi listára kerültek a könyvek), vagy sorozatok, amiket szeretnék befejezni, tehát ez a kihávásos dolog is egy kellő motíváció lehet hozzá.
Az alternatív listám most kizárólag német könyveket tartalmaz. Mert idén beégtem és nagyon elmaradtam a saját magam által elképzelt, tervezett, vagy várt olvasási számtól. Kellően motíváló könyveket kerestem, amik vagy már a birtokomban vannak, mert már korábban beszereztem, vagy amiket kindle segítségével gyakorlatilag bármikor elkezdhetek olvasni.

És akkor a lista: 
1. Umberto Eco: A rózsa neve: ezt ugye nem nagyon kell magyarázni? Mindig kimaradt, mert tartottam tőle. Jövőre nem leszek gyáva, szóval kalandra fel!:)
2. Victor Hugo: A nyomorultak: ettől azért bátorság ide, bátorság oda, tartok. Mert szomorú. Nagyon szomorú. De elég hosszú a jövő év, hogy hangulatilag meg tudjam majd találni neki a helyét.
3. Stendhal: Vörös és fekete: idén nem sikerült. Jövőre csakazértis.
4. Johann Wolfgang Goethe: Faust: szintén az illik kategória. Idén megszerettem a drámákat. És a SzJGben is szerepel:) Ezért már megéri bevállalni.
5. Dante Alighieri: Isteni színjáték: mert szintén kimaradt eddig és mert szeretnék a műfaj súlyosabbik részével is megismerkedni.
6. Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét: óóó, ez a könyv nagyon nagyon rég (legalább 3 éve...) vár elolvasásra. És nagyon szégyelem azon hiányosságomat, hogy bármennyire is igyekeztem, de eleddig soha nem sikerült magam átverekedni Sacks történetein. Itt az ideje!
7. Kőrösi Zoltán: Szívlekvár: , mert szeretem a jelenkoriakat. Ő kimaradt. És amíg a többiek előbb utóbb lista nélkül is elő fognak kerülni, addig róle se akartam lemaradni.
8. Honoré de Balzac: Goriot apó: nem tudom miért maradt eddig ki. Szintén az illik kategória.  
9. George R. R. Martin: Trónok harca: a maga kategóriájában ez is az illik címszónál szerepelhet. Mert kíváncsi vagyok. És mert, mint a tapasztalat mutatja, nem árt kíváncsinak, merésznek lenni és kimozdulni a komfortzónából.
10. Raana Raas: Csodaidők 3. – Árulás: mert a 2. az idei várólistán volt rajta. Nem mondanám, hogy nem tetszett és  szintén nem lényegtelen, hogy érdekel a vége. De listacsökkentés nélkül szerintem elhúzódna a történet... így, kellő motívációt találva, remélem, hogy nem fog. 
11. Anne B. Ragde: Remeterákok: A Berlini nyárfák emiatt került az idei listára. Azon kívül, hogy tetszett, van egy olyan jó tulajdonsága, hogy északi. Az évek és a rutin miatt pedig ez igen igen pozitív diszkriminációt érdemel.:)
12. Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok!: Dan Lungura is rég kíváncsi vagyok, de egyelőre csak kerülgettem. Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjek!

Alternatív lista:
1. J. R. R. Tolkien: Der kleine Hobbit: magyarul olvasva szerelem volt első olvasásra. Ez elég motíváló erő lehetett volna idénre. De sajnos nem volt. Na majd jövőre! :)
2. Harper Lee: Wer die Nachtigall stört: szintén zenész.  Idénre volt tervezve és csúnyán elmaradt. De nem adom fel!
3. Yoko Ogawa: Schwimmen mit Elefanten: ... mert el nem tudtam képzelni, hogy ilyen címet birtokló könyv mit takarhat, mint történet. Azonnal velem jött az újságostól. Ideje a dolgok végére járni!:)
4. Sylvia Plath: Die Glasglocke: egy régebbi csökkentős listán már szerepelt a magyar változata. Akkor nem sikerült, mert nem tudtam beszerezni. Jelenleg a német változata nem kellene problémát okozzon. A történetre pedig továbbra is kíváncsi vagyok. Rory is olvasta a GGbe, tehát ide vele!
5. Gregs Tagebuch 9: ez ugye azt jelenti, hogy akkor majd szépen elolvasom a hatos, hetes, nyolcas részt is (az első öt már kivégezve:)). Ha pedig már ott fogok tartani, akkor a tizedik is bele kell majd férjen. Jól ki van ez találva, na,
6. Lilly Linder: Was fehlt, wenn ich verschwunden bin:
7. Lilly Linder: Winterwassertief:
LL könyvei tetszetősek. LL könyvei voltak az első németül elolvasott regényeim, amik komolyabbak voltak, mint A két Lotti. Azóta valahogy elmaradtak. És nem is igazán tudom, hogy miért. Ide mindenképp bekerült két könyv. Mert csodás a hangja ahogy mesél... és az is, ahogyan a nyelvet használja.
8. Niccolò Ammaniti: Du und Ich: mert nem is tudom már, hogy hogyan állunk NAval. Az első könyve után rajongó lettem. A második inkább felháborított, mint tetszett. Talán majd most kiderül, hogy melyik érzés, vélemény volt az igazibb...

9. Lauren Graham: Lieber jetzt als irgendwann: mert természetesen a GG láz közepén nem volt nehéz a választás.:) Lorelei írta. Egyszerűen kíváncsi vagyok. És jelenleg ez a rajongás bőven elég volt a listára kerüléshez.
10. Jonathan Safran Foer: Extrem laut und unglaublich nah: szintén szerepelt már a listán. Magyarul. Akkor nem jött össze, elsősorban mert nem sikerült beszereznem. A történet továbbra sem érdekel kevésbé, ezért felkerült.
11. J.K.Rowling: Harry Potter und der Stein der Weisen: , mert ha összejön, akkor a teljes kötet jöhet majd szép lassan.:) És mert idén volt meg a magyar újra és semmivel nem rajongok Harryért kevésbé, mint néhány évvel ezelőtt, amikor először találkoztunk.
12. Zsuzsa Bánk: Heißester Sommer: szintén tavalyi játékos a szerző. De nem a nem teljesített kategória. Másik könyvét nagyon szerettem. Kíváncsi vagyok a többi történetére.

És akkor olvasásra fel!

1 megjegyzés:

  1. a képek innen:

    https://www.pinterest.com/pin/345651340127231651/

    http://www.buzzfeed.com/chelseypippin/16-breathtaking-walks-to-take-in-london?utm_term=.ayGmNdpDD#.doey4Bn22

    https://www.flickr.com/photos/deadbydawn/15457210826/in/photostream/

    VálaszTörlés