2015. december 12., szombat

Tompa Andrea: A hóhér háza

…nem egyszerre és hirtelen vész tehát el a szüzesség, hanem lassan, lépcsőzetesen, egy-másfél év alatt, egy buli végén hajnalban Lacikánál, ahol a Sunshine reggae alatt végre Lacika egyik évfolyamtársa is észreveszi, … és a harmadikon a csütörtökök idején a kakasos törölközőbe csavarva, fürdés után, hajszárítás helyett, amikor Jil nagy ágyában még zenét hallgatnak, és Jil egyfolytában magyaráz és gesztikulál, ’88-ban már hallgatják az új Tavitian lemezt, az East, West Creativ Combinationst „etnodzsessz, transzkulturális és posztmodern” magyaráz Jill, és bal kezében a cikke, ami nem jelenhet meg, jobb keze a nagy, szúrós máramarosi cserge alatt a lány combján, a mellén, a lába között, meg a hasán, és aztán vissza a második emeletre, amikor végre felveszik a lányt az egyetemre… és a kis jó szagú, vágyakozó tekintetű Ivánt is…

Szintén egy családregény. És nemcsak.

„A Hóhér háza” Kolozsvár regénye, melyben a közelmúlt romániai diktatúrájának mindennapjai elevenednek meg egy kamaszodó lány szemével .
Erdély sokféle közege, zavaros származások és előítéletek, amelyben egy kamasz próbál eligazodni, igazságot tenni és (túl)élni. Rendkívül igényes nyelven megírt, kiváló elbeszélőkészséggel rendelkező mű Tompa Andrea első regénye.


A Fejtől s lábtól kedvenc lett. Az idei legnagyobb! És éppen ezért olyan ki nem mondott és tudatosan soha meg nem fogalmazott, ha a fennti bejegyzés erre utaló részét nem tekintjük annak..., de az inkább kétely volt...  , de legbelül, erősen mélyen, leírhatatlanul magas elvárásokkal kezdtem neki, ami veszélyessé tette kettőnk kapcsolatát..., de bátran jelenthetem, hogy túlélte.:)
Tompa Andrea nekem ír. A történetei az én történeteim. És olyan nyelven ír, olyan formában használja a nyelvet, ami szívemnek erősen kedves. 
Mert a történeten túl élő nyelve egy külön világ. Nagyon jól és gondosan kidolgozva, minden apró részlete a helyén van.
Egy olyan korról ír, amibe beleszülettem. Ahol éltem. És mégsem. Túl kicsi voltam. Vagy túl jól megoldották a szüleim, hogy nem vettem észre nagyon nagyon sok dolgot... például a hiányt. Ez mostani fejjel félelmetes. De akkor beleszülettem. Nem tudtam, hogy azért nincs rendes tévé, meg egy csomó minden, mert nem lehet. Nem tudtam, hogy milyen lenne tévével. Nem tudtam, hogy milyen lenne másképp. És persze a 90es években nagyon élveztem A kisasszonyt, később a kereskedelmi tv2 délutáni gyerekműsorát, ami a régi Kölyökidősök egy részével készült..., de én nem éreztem konkrétan addig sem magam megfosztva semmitől. És ezt a környezetemnek köszönhetem, a családomnak, a szeretteimnek, az ismerősöknek. 
És ilyen előzményekkel talán még érdekesebb volt a törénet.
Családregény. Fiatal diáklány, egyes szám- harmadik személy.  Napló a túlélésről. Egy abszurd világban, ahol bármi megtörténhet. És legtöbbször meg is történik. 
Úgy hiteles korrajz, hogy közben elsőosztályú irodalmi regény, ami akár fikció is lehetne. De nem az. Nagyjából ismertem már a legtöbb történetét. Ez is azt bizonyítja, hogy több ez, mint egyszerű, kitalált történet... jóval több.
Az egymondatos történetek könyve. Aminek a folytatását nagyon szívesen olvasnám azzal a mondattal kezdődőleg, ami a mesélő édesanyja szájából hangzott el a regény végén: ti pedig csináltok, amit akartok, lányok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése