Arra készülök, hogy elhagyjam magam. Annyi mindent elhagytam már az életben, az nem lehet, hogy éppen magamat ne legyek képes elhagyni.Már volt ugyan szó róla , de ez történetesen az a novelláskötet, amiről érdemes a legkedvencebb novellán túl is említést tenni.
Mert a legkedvencebb mellé sok kedves novella is került.
Tóth Kriszta az az írónő, akinek az alkotásait hangulatkönyveknek érzem. Csodálatosan tud hangulatot teremteni. Hétköznapiakat. Ünnepieket. Közönségeseket. Különlegeseket. Nyomottakat. És csak elvétve bújik meg a háttérben öröm, boldogság, nevetés... és mégis szeretni valók ezek a hangulatok. Szeretni tudom a hangulatit. Mert természetesek.
És azt hinné az ember, hogy az egyszerű, természetes helyzeteket, úgy ahogy történtek, könnyű visszaadni. Pedig nem. Mert valami mindig hiányzik az olvasónak... TK úgy formálja meg a hangulatait, hogy - a visszaadáson túl- olyan érzést vált ki az olvasóban, amit könyv, szavak nélkül is érezne egy hasonló élethelyzetben az ember. És ezen keresztül, ha akarom, ha nem, nagyon közel kerülnek a novellái hozzám.
Nem egy nyári strandélménynek szánt könyv. Nem is kell minden könyv strandképes legyen...
TK egyike kedvenc szerzőimnek. Mert tud írni. Mégis. A Vonalkód értékelésében már volt szó róla, hogy borzasztó nehéz lehet úgy élni,
És el fogom olvasni TóthKriszta következő könyvét is. Mert olyan TóthKrisztásak. És talán ehhez hozzátartozik a fájfalom és a nem tudni felejetni is...
Az eget szerette nézni, magyarázta, mit lehet a felhőkben látni – ez elég idegesítő szokása volt egyébként, mert amit mutatott, soha nem hasonlított a megnevezett állatra vagy formára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése