2015. február 28., szombat

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák

 A karácsony pogány ünnep; friss állatvérről és napfordulóról szól, nem egy rosszul öltözött közép-keleti kisgyermekes családról!


Ezen és az ehhez hasonló beszólások miatt inkább taszított, mint tetszett. Nem hagyta magát megszeretni... 

Igazából úgy került fel a várólistás csökkentő polcra, hogy a trilógia második részének borítójával már úgy ezer éve szemezek (belinkeltem azt is, a Remeterákok-ról van szó), de nem jutottam az olvasásig, hisz nem kezdünk egy kötetet a második résszel. Úgy terveztem, hogy az első kötet után gyorsabban fog menni a második is. Most ebben azért elbizonytalanodtam, de még nem tettem le teljesen a lehetőségről. Ám egyelőre biztos nem az lesz a következő könyv (inkább újraolvasok egy másik trilógia első kötetét, hogy folytathassam a második kötettel, amit sikerült beszerezni... és az olvassuk újra a Harry Pottert gondolattal is szívesen játszadozok...).

Ezennel már egész biztos, hogy én az északi szerzők könyveit, vagy nagyon igen, vagy nagyon nem (ugye Doppler?...). De ahogy Doppler esetében is elolvastam néhány könyvet, mert kíváncsi voltam és megdöbbent, így valószínű, hogy a közel távoli jövőben csak fogom folytatni a családregényt.

A három Neshov testvér anyjuk halálos ágyánál találkozik. A legidősebb fiú, Tor, a pusztulóban lévő családi birtokon él, Margido egy kis temetkezési vállalatot vezet, Erlend felkapott kirakatrendező Koppenhágában. A testvérek évek óta nem látták egymást, és most türelmetlenül várják a temetést, hogy utána végleg búcsút vegyenek a farmtól és egymástól. De az apjukkal kényszerűen együtt töltött karácsonyeste váratlan fordulatot hoz, és fény derül egy régi, elhallgatott történetre, amely mindhármuk életét meghatározta.
A nem csak hazájában népszerű kortárs norvég írónő groteszk humorral átszőtt, komor alaphangulatú regénytrilógiájának első része ez a könyv. Az életük súlyos titkait elhallgatásba, rideg távolságtatásba burkoló északi család tagjainak története a görög sorstragédiák végsőkig lecsupaszított, egyszerű nyelvén, mindvégig 

a feszültség magas fokán bontakozik ki.
 
Minden stimmel a fülszövegben, semmi nem túlzás, semmit nem hallgat el, mégsem arra számítottam, amit kaptam. És tobábbra is, bármennyire igyekeztem a végső csavar miatt pozitívan látni (igen, az írónő tud írni, kétségkívül tudja, hogy hol kell befejezni egy sorozat első kötetét, hogy az ember kíváncsi legyen a következőre, akkor is, ha mondjuk az utolsó 20 oldalig esetleg végig elégedetlenkedett...), egyszerűen nem megy. Nem megy, mert noha én tényleg szerettem az abszurd, sokszor komor dolgokat, ha ízlésem szerint van megírva..., de ez most nem úgy volt. 

Sok fura, hihetetlen dolog egy rakáson, amivel nem tudtam mit kezdeni. Közben pedig nagyon olvasmányos, szeretem a családregényeket, olvastatja is magát, ezért szinte csak úgy faltam a sorokat, hogy majd biztos összeáll a kép és valahol, menet közben, észrevétlenül is megszerethetjük egymást. Az okos csavaron kívül, ami a végén van elrejtve, nem jött el az a pillanat, amiko összeállt volna a kép, vagy azt tudtam volna mondani, hogy teljesen mindegy, hogy nem állt össze, mert anélkül is megszerettem a szereplőket, vagy a törénetet. 

Pedig ami az övé az övé, nagyon jól van megírva, részletesen kidolgozott karakterek, remekül megírt történet, a legapróbb, jelentéktelennek tűnő, három - négy soros bekezdésen is, pl. a városról, érződik, hogy megvan a helye, az oka, a miértje és hogy sok törődéssel, odafigyeléssel írták.

Ami végképp nem tetszett az a közönségessék, vagy ha szebben akarok fogalmazni, akkor a naturalista ábrázolásmód. De a szívem mélyén tartom a közönséges és gusztustalan jelzőket. 

Azért a skandináv telek hangulatát őrült jól adja vissza, kedve lenne az embernek azonnal felülni az első vonatra és odautazni még most, amíg van hó, amíg csíphet az északi hideg szél...

Folytatás pedig vagy lesz, vagy nem. :)

Egyszer egy lány az ajtóra akasztotta fel magát. Nem volt elég magas az ajtó és a lába leért a földre. Felhúzta a térdét.
– A rohadt életbe. Ezek tényleg meg akarják …
– Meg. Nem látnak más kiutat. Túl fiatalok szegények…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése