Nagymama azt mondja, hallgassak csak, az néha könnyebb. De tudjam meg, hogy minél tovább hallgatok, annál nehezebb lesz a hallgatás is és a beszéd is.
Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.
Ez a regény egyértelműen túl van írva. Nem kicsit.
Ettől függetlenül Dragomán nekem ír. Nagyon szeretem. Szerintem még egy- két könyv és kedvenc lesz. Végérvényesen.
Mert szeretem a szereplőit. Mert szeretem a világot, amit teremt. Szeretem ahogy megteremti. Szeretem azt, ami a teremtett világ mögött van. És azt is, ahogy megmutatja.
Két kedvenc jelenet:
- ... amikor Péter egyensúlyozik egy csövön bátorságának bizonyításaképpen...
- .... amikor Krisztina megmutatja Emmának a titkos helyét.
Egy könyv a lelkiismeretfurdalásról. Egy könyv a fájdalmakról. Egy könyv a hiányról. Egy könyv a boldogtalanságról. Egy könyv a titkokról. Egy könyv a veszteségekről. Egy könyv az igazságkeresésről. Egy könyv a játszmákról.
És mindezekkel szemben áll Emma. Aki el tudja engedni a fájdalmakat. El tudja engedni a hiányt. El tudja engedi a sok fáj-t. Boldog akar lenni. Nem keresi a bűnösöket. Nem keresi az igazságot. A békét keresi és az örömet.
És ez így egyben, ez Dragomán világa.
Kedvenc értékelő a témában és ugyanitt riport a szerzővel. A riportból azért nagyon sok olyan információ kiderül, ami az olvasás közben feltett kérdéseinkre úgy ad választ, hogy közvetlenül fel sincsenek téve a kérdések. Zseniális.
... és az hogy túl van írva a regény...? Nem baj. Nem fontos.
…nem mi vagyunk a hibásak, nem mi tehetünk róla, se arról, hogy ők meghaltak, se arról, hogy mi túléltük, így lett és kész, most már nincs mit csinálni, az élet megy tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése