… a hamisítatlanul idegen helyek definíció szerint azok, amelyek csontig
hatoló, szüntelen sóvárgást keltenek az emberben az ottthon iránt. Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
Félelmetes. Hátborzongató. Egy könyvnyi rémálom. Mégis akarod olvasni. Valami perverz dolog ez.
Hihetetlen és mégis annyira egyszerű tragédia. Minden egyes apró mozzanata életszerű. Félelmetesen életszerű.
A feltétel nélküli szeretetről szól. Arról, hogy soha nincs késő.
És arról, hogy mennyire súlyos is a feltétel nélküli szeretet jelentése.
Egy család. Ahol mindenki csak jól szeretné magát érezni. Kivéve Kevint. Aki csak érezni szeretné magát.
A végkifejlet előtti részre, a tragédia betetőzésére, nem számítottam. De azzal volt teljes.
Lehet happy end egy ilyen történet vége? Mi lenne ebben az esetben a happy endes megoldás?
A színtiszta konokság messze tartósabb a bátorságnál, még ha nem is olyan látványos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése