Apám egyik este hozott egy zacskó katonát, én meg alig bírtam magammal.
Elkezdtem játszani velük, de aztán bejött anyám, hozta a telefont,
leült, és azt mondta: „Jó, játszhatsz a katonákkal. De itt fogok ülni,
és ahányszor egy meghal vagy megsebesül, felhívom az anyukáját. Mehet?
Egy, kettő, három, játék…”
Érdekesnek tűnt a cím, tetszett a borító és felkeltette érdeklődésemet a fülszöveg:
Te is ki akarsz szállni? Gyakran szeretnél másvalaki lenni, bárki, csak
ne az, aki vagy?” – kérdezi Roger a naplójában, mert neki aztán tényleg
van oka, hogy elege legyen önmagából. Negyvenhárom évesen egy
írószer-nagyáruházban dolgozik, rakosgatja a tollakat és a
nyomtatópapírokat, vedeli a vodkát, és csak úgy csöpög belőle a bánat,
mert valahol, valamikor nagyon elronthatott valamit az életében…
De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a „halott lány”. Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc.
Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben mindenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezett regényét, a Kesztyűk tavá-t: egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal íróét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik… Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életünk álcázott halál. „Talán te is változtatni akarnál azon, aki vagy? Alakítsunk egy klubot?”
De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a „halott lány”. Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc.
Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben mindenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezett regényét, a Kesztyűk tavá-t: egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal íróét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik… Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életünk álcázott halál. „Talán te is változtatni akarnál azon, aki vagy? Alakítsunk egy klubot?”
A hihetetlen lehangoló és a morbidan vicces között van valahol. Félúton, vagy épp ahhoz az oldalhoz közelebb, amelyikhez az olvasó hangulata.
Emlékszem, általánosban egyszer mentem hazafelé, és egy kocsi belerohant
a cseresznyefába, aminek minden virága egyszerre lehullott. Most ez
vagyok én.
A Kesztyűk tava, regény a regényben, egyértelműen a mű legerősebb része. Nagyon tetszett. Szerettem mind a négy főszereplőt. És az egy mellék is stílusos volt.
És néhol igaz, hogy nevettem, de ugyanakkor nagyon tudott fájni is.
Az álmok nem válnak valóra. Az álmok meghalnak. Az álmok
kompromittálódnak. Az álmok végül metadont árulnak egy bokszban az Olive
Garden végében. Az álmok léprákot kapnak.
Tim Burton Rímbörtöne jutott róla eszembe.
Az egész egyben pedig annyira inetnzíven volt dermesztő, hogy az ember olvasás közben nagyon megszereti a saját életét. még akkor is, ha előtte nem gondolkozott volna feltétlenül ilyen szeret, nem szeret dobozokban...
Volt egy flúgos belga srác abban a koszlott párizsi hostelben, aki azt
mondogatta, hogy mindnyájan két világban élünk egyszerre: a való
világban meg a vége-világban.
Don't happy, be worry. Hopp, fordítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése